Magamról

"Szentül hiszem: velünk is úgy van ez, mint a tengerrel, a sima tükör puszta látszat. Belül csupa forrongás, mozgás, változás az egész. Ezért nem lehet soha igazán elégedett az ember, s nem nyugodhat meg lelke. Mihelyt elérte célját, már más kell neki, másra vágyik." Robert Merle

2014. május 27., kedd

Esetem a két hetes (Bécsi) diétával

    Mint a legtöbb nő, én is túlestem már jó néhány diétán. Tisztában vagyok a hátrányokkal, a jojó effektussal, az anyagcsere lassulással, meg azzal is, hogy sport nélkül egyik diéta sem lehet igazán eredményes. Tudom, mi kell a fogyáshoz, hogy időt kell hagyni, nem szabad fejjel menni a falnak, hogy két hét alatt nem lehet lefogyni, főleg ha a túlsúlyt fél éve gyűjtögetem.
Mindezek tudatában mégis elkezdtem a két hetes diétát. Hogy miért? Két dolog motivált. Az egyik a közelgő Balaton körbekerekezés, ahol persze jó lenne néhány kilóval kevesebbet cipelni, a másik dolog pedig az önérzetem. Kíváncsi voltam kibírom-e a két hetet.
    Magát a diétát egy ismerősöm már több alkalommal is végigcsinálta, fogyott is vele, hol többet, hol kevesebbet. Az interneten utána nézve két listát is találtam. Mind a kettőnél ugyanaz volt a felosztás. Reggeli, ebéd, vacsora. Abban amit az ismerősöm csinált, volt virsli, kockasajt, rizs, krumplisaláta..... A másik, amit aztán később választottam, zöldséget, gyümölcsöt, száraz húsokat, joghurtot - többek közt - tartalmazott, hozzám ez állt közelebb.
Rengeteg fórumon lehet olvasni mindkét verzióról, ám az nem derül ki melyik az "eredeti", ha létezik ilyen. Igazából nem is fontos.
Hétfőn kezdtem a diétát. Úgy terveztem, hogy minimum heti 4 alkalommal sportolok is mellette. Fontos, hogy minden nap meg kellett inni min. 2 liter vizet. Ez nálam először szenvedés volt, mert amúgy keveset iszom, de nem bántam, mert tudom, hogy többet kellene. Ezek mellett elhatároztam, hogy számolom a kalóriákat, mert ránézésre ez a diéta igen csak keveset tartalmazott (kb. 600-800 Kcal/nap). A kalóriaszámolás azért is jó, mert míg a diéta akár 8-9 kg fogyást ígér a két hét alatt, addig a számításokkal meg lehet bizonyosodni arról, hogy ez tulajdonképpen nem lehetséges, így nem ér akkora csalódás a végén. Illetve a sok zöldség, kevés só fogyasztás miatt várható volt 2-3 liter víz távozása is, ami ugye mínusz 2-3 kg, de nem zsírból történik.
    Ezekkel az ismeretekkel felvértezve nekiláttam hát az első hétnek. Nem részletezném napról napra, de röviden annyit, hogy iszonyatos volt. Folyamatosan éhes voltam, csak a kajára tudtam gondolni, és ezen az sem enyhített, hogy amúgy finom dolgokat ettem, és nem is annyira keveset. Az éhséget a kalóriaértékek azért megmagyarázták. Az első héten kb. 5000 Kcal-t vittem be. A sportolás persze bukott. Azért valamit próbáltam mocorogni. Hétfőn bicikliztem 20 km-t, szombaton túráztunk egy jót. A hetet 9200 Kcal mínusszal zártam, ez kicsit több, mint egy kiló fogyás. A mérleg viszont nagyon meglepett. 4 kilóval voltam könnyebb. Ugye a víz. Emiatt kicsit lelkesebben vágtam neki a második hétnek, de őszintén szólva nem tudtam előre kibírok-e ebből a borzalomból még egy hetet.
    Meglepetésemre koránt sem volt annyira szörnyű a második hét. Mivel lelassult az anyagcserém, nem is voltam annyira éhes, meg nem is kívántam ezeket az ételeket. Semmi energiám nem volt, ez főleg amiatt zavart, hogy nem tudtam sportolni. Kedden sikerült egy fallabdát beiktatni, amit egész jól bírtam, emellett csak sétálni mentem párszor. A hetet 11000 Kcal mínusszal zártam. Összességében a két hét alatt ez kb. 2,5 kg-ot jelent. A mérleg is igazolta ezt. Összesen 5.5 kg-ot fogytam, amiből 3 kg víz volt.

    Azóta két hét telt el, és továbbra is készülök  a Balcsi körbetekerésre. Most már kell ennem, hogy bírjam az edzéseket. 1200 Kcal-ás étrendet állítottam be magamnak. Ami a diétás időszakhoz képest mindennapi lakomát jelent. Ezzel havi 0.5 kg-ot lehet fogyni kb. Érdekesség, hogy szigorúan tartom az 1200 Kcal-át, tehát nem hízhattam vissza a leadott kilókat, viszont a víz az visszajött. Az első hét után 2 kg +-ként jelentkezett. Ennyit tesz a só, meg a szénhidrát.
Örülök, hogy végigcsináltam a Bécsi diétát. Arra tökéletesen megfelel, hogy elindítson egy egészséges szakaszt és lezárjon egy egészségtelent. Ajánlani nem ajánlanám senkinek, mivel iszonyat kevés energiát ad. Munka mellett tuti nem bírtam volna.
Remélem sikerül a Balcsi kör és akkor arról is jövök egy beszámolóval.

2013. november 17., vasárnap

A következő ételeket edzés mellé készítettem. A szénhidrát dús kajákat a keményebb napokra, a többit meg a lazábbakra......Mindegyik nagyon finom :)

Töltött gombafejek, rizs, zöldségek

 
Posted by Picasa

Vitamin saláta csirkemellel

 
Posted by Picasa

Gránátalmás csirkesali

 
Posted by Picasa

Túróval töltött gomba és natur csirkemellcsíkok

 
Posted by Picasa

Szezámmagos sajtos csirkemell

 
Posted by Picasa

Natur csirkemell ananászos salátával

 
Posted by Picasa

Rendszeres olvasók